Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Európa Liga

 

EL Final Four

Vasárnap a FÜCHSE BERLIN sikerével ért véget az Európa Liga 2022/23-as idénye. Nem szűkölködött meglepetésekkel az idei EL már a Final Fourba jutásért se. A kisebbik meglepetés a Bundesligában idén a szerény 14. helyen tanyázó Göppingen sikere volt a tavalyi finalista horvát Nexe ellenében. Azonban ismerve a Bundesliga és benne a két jó sort is…

Tovább »

Európa Liga Final Four

Kedden kialakult a négyes döntő résztvevőinek a névsora. Két német csapat döntős szereplése nem meglepetés, de az igen, hogy köztük nincs ott a Flensburg. A mi csoportkörünk három csapata volt harcban a négy közé kerülésért. Elsőre a Nexe csapatát tartottuk erre esélyesnek, hiszen tavaly döntős volt és a papíron a leggyengébb Bundesliga csapattal mérkőzött. Kiderült,…

Tovább »

Európa Liga

Kedd este kialakult a legjobb nyolc mezőnye az Európa Ligában, melyben három csapat – Nexe, Granollers és Sporting – a mi csoportkörünkből jutott tovább. Rajtuk kívül három német csapat és a francia éllovas van a mezőnyben. Csoportunk negyedik továbbjutója, a Skjern pedig a német éllovas, a Füchse ellen esett ki, de mint láthattuk, egyáltalán nem…

Tovább »

Tűzben edződtünk

Azt már az Európa Liga csoportkörének a sorsolásakor tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz az idei kiírásban. Csoportunk négy tagja kvalitásos, komoly nemzetközi múlttal és eredményekkel rendelkező együttes lett és az ötödik is sokszoros nemzeti bajnok. A spanyol Granollers évek óta a második számú csapat a spanyol bajnokságban. Tudjuk jól, hogy ez azért jelentős távolság…

Tovább »

Elbúcsúztunk a nemzetközi meccsektől

Ha lehet fokozni a hendikepet, mi megtettük. Sretenovic és Bóka nélkül, tizennégy játékossal utaztunk ki Dániába. Bendiék a Szeged elleni meccsen kisebb sérülést szenvedtek és a három „alap” sérültünk mellett nem kockáztatta a szakvezetés a játékukat. Így a belső hármas (Varga, Szmetán és Németh) csere nélkül támadott és Varga 60 percet volt a pályán. (Németh…

Tovább »

Skjern Handbold

A dán csapat eddig kétszer nyerte meg hazájának bajnokságát és két EHF Challenge Kupa serleg is a vitrinjükben van. Igaz, egyik siker se ma született. A dán bajnokságban három ponttal leszakadva a dobogótól, jelenleg ötödikek. Az Európa Liga csoportkörében 4 győzelmük mellett öt vereségük van. Érdekesség, hogy a csoportot vezető NEXE ellenében mindkétszer csak egy…

Tovább »

Ismét a szimpatikus vesztes szerepét kaptuk

BKSE – Sporting CP 25:31 (13:16) BKSE: Andó (31%) – Hornyák 4, Németh 3, Szűcs 5, Sretenovic 4, Kemény , Bóka. Csere: Malinovics 1, Brandt 2, Varga 2, Szmetán 1, Vári 1, Dénes, Ág 1, Vajda 1. edző: György László Azt már a meccs előtt tudtuk, hogy sérülése miatt alap irányítónk, Szöllősi és a Lisszabonban…

Tovább »

Sporting CP

Portugál ellenfelünk nagy harcban áll hazája bajnokságában a másik két sztárcsapattal, a Portóval és a Benficaval. Szinte hetente rendezik át maguk között a dobogós helyezéseket. Az EL csoportkörében hat győzelme mellett két vereség áll. Legutóbb a Granollers ellen szoros első félidő után magabiztosan győztek (38:31). Legjobbjai igen fiatal játékosok voltak M. Costa (20 év) 9;…

Tovább »

Dicséretes helytállás

Andó bravúrjaival, Hornyák, Sretenovic és Szűcs gólerősségével az utolsó percekig nyitottá tettük a találkozót. A meccs előtt jó és rossz hírek is érkeztek. Németh Balázs meggyógyult, vállalta a játékot, viszont Tóth Misi lebetegedett, Gostovic sérülése meg nem javult. Így a kispadon két juniorunk foglalhatott helyet, a kapus Lovistyek Laci és a balkezes lövő Vári Márk.…

Tovább »

RK NEXE Nasice

Az RK NEXE Nasice talán a csoportunk legerősebb csapata, jelenleg hat győzelemmel és egy vereséggel vezeti a csoportunkat. A horvát bajnokság egyik csoportjában jelentős pontelőnnyel áll az élen (mint a másikban a Zágráb). Januárban két SEHA liga meccsel is melegítettek. Mindez nem véletlen hiszen tavaly a Magdeburg mögött ők lettek az EL finálé második helyezett…

Tovább »

Tisztes helytállás

Granollers – BKSE 33:30 (17:14)Andó- Hornyák, Németh, Szűcs, Dénes Sretenovic, Ág összeállításban kezdtünk,majd támadásbanSzöllősi és Gostovic állt be. A hazaiak kezdtek jobban, de Gostovic két találatával zárkóztunk. (3:2). Továbbra is a katalánok vezettek,de nem jöttünk zavarba és a 14. percig háromszor is egyenlítettünk. (8:8).Sajnos eladott labdáinkkal éltek a hazaiak, akik ráadásul kinyitották a védekezésüket és…

Tovább »

Kedden este Spanyolországban rajtolunk az EL csoportkör tavaszi folytatásán.

Spanyolországba, pontosabban Katalóniában folytatódik az Európa Liga csoportkör a fürediek számára.A hatvanegyezer lakosú, történelmi katalán város 30 kilométerre fekszik észak-keletre Barcelonától.Kézilabdacsapata minden tekintetben ezüstös. A második számú katalán klub, az Asobal második helyénáll és az EL csoportkör tabelláján is a második. Négy győzelemmel és két vereséggel előzi az azonospontszámmal rendelkező portugál Sportingot és két ponttal…

Tovább »

Jegymester

Online jegyvásárlás az Európa Liga meccseinkre. A jegymester.hu oldalon már vásárolhatók jegyek a két hazai EL meccsünkre: Balatonfüredi KSE – RK Nexe február 14. 17:00 Veszprém Aréna Balatonfüredi KSE – Sporting HC február 21. 17:00 Veszprém Aréna

Tovább »

Parázs küzdelemben diadalmaskodtak a Balaton-partiak

Összesen 32 percnyi kiállítást és egy piros lapot hozó, óriási csatát nyert meg a Balatonfüredi KSE kedden a kézilabda Európa Liga C csoportjában. BKSE – Alpla HC Hard 27:26 (13:15)Veszprém Aréna, 470 néző. V.: Mandak, Rudinsky (szlovákok). Balatonfüredi KSE: Andó – Brandt 2, Németh B., Szűcs B., Dénes, SZRETENOVICS 6, BÓKA 5. Csere: TÓTH M.…

Tovább »

GYŐZELEM!

BKSE – Alpla Hard 27:26 (13:15) Sikerült átlépni az árnyékunkat. Lendületesen kezdtünk, de aztán érthetetlenül leblokkoltunk. A rutinos osztrákok a maguk képére alakították a játékot és mi sokáig csak futottunk az eredmény után. Már néggyel is mentek a második játékrész elején, de felálltunk! Ha nem is sziporkázó játékkal, hanem foggal és körömmel, de kiegyenlítettünk és…

Tovább »

Egy pont Voralbergből!

Az utolsó pillanatig nyílt volt az osztrák Alpla HC Hard és a Balatonfüredi KSE találkozója a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörében kedden este. Alpla HC Hard-BKSE 30:30 (14:15)Hard, 1000 néző. V.: Baumgart, Wild (németek). Alpla HC Hard: Doknic, Edionwe (kapusok), Raschle 8, Predragovic 6, Schnabl 7, Horvat 4, Stojanovic 1, Majer, Schmid 1, Stevanovic 2,…

Tovább »

Tizenhárman

Nem vagyunk babonásak, mert 13 fős kerettel indult a csapat a voralbergi buszos túrára hétfő reggel a Szabadidő Központ elől. Sajnos nem a babona elleni harc miatt lett ekkora az utazó keret, hanem kényszerből. Az eddigi maródiakhoz csatlakozott torokgyulladása miatt Bóka Bendi és Hornyák Peti hátfájdalmai sem teszik lehetővé a hosszas buszozást. Ha belegondolunk már…

Tovább »

Alpla HC Hard

Az „SV Hard” kézilabda szakosztályát1946-ban alapították. Ugyanebben az évben két férfi és egy női csapat indult az időközben megalakult Vorarlbergi Kézilabda és Ököllabda Szövetség bajnokságában. 1972-ben újabb kézilabda szakosztályt hoztak létre, ezúttal az „ATSV Hard” keretein belül. Csak teremkézilabdát vagy kispályás kézilabdát játszottak. 1976-ban, különböző vorarlbergi ifjúsági bajnokságok után, az A-Jugend megnyerte az „osztrák bajnok”…

Tovább »

Irány Voralberg!

Tulajdonképpen ez a hét sokkal inkább az előző része, a nagy Lisszabon-Tatabánya-Hard hármasugrás utolsó állomása. Kis túlzással Tatabányáról egyenesen vezethetett volna az út Ausztria legnyugatibb tartományába. Azért lett két nap”szünet”,mert a hétfő reggeli idulás előtt szombat a regenerációé, míg vasárnapi videózás és edzés már a keddi meccs felvezetése. Egészség fronton – sajnos – nincs érdemi…

Tovább »

Becsülettel!

Sporting CP – Balatonfüredi KSE 35:32 (17:17) Lisszabon, 400 néző. V: Tzaferopoulosz, Bethmann (görögök). SPORTING: Gaspar – Tavares 1, F. COSTA 6, Ruesga, Silva Oliveira 1, SALVADOR 7 (2), MOCQUAIS 4. Csere: Maciel (kapus), Araujo, Suárez 1, Walczak 1, Vág, GASSAMA 4, Folques 2, M. Costa 4, José 4. Edző: Ricardo Costa BALATONFÜRED: ANDÓ –…

Tovább »

Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE