Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Tisztes helytállás

 


Granollers – BKSE 33:30 (17:14)
Andó- Hornyák, Németh, Szűcs, Dénes Sretenovic, Ág összeállításban kezdtünk,majd támadásban
Szöllősi és Gostovic állt be.

A hazaiak kezdtek jobban, de Gostovic két találatával zárkóztunk. (3:2). Továbbra is a katalánok vezettek,
de nem jöttünk zavarba és a 14. percig háromszor is egyenlítettünk. (8:8).
Sajnos eladott labdáinkkal éltek a hazaiak, akik ráadásul kinyitották a védekezésüket és újra hárommal
mentek. (17.p.: 11:8), de Hornyák és hetesből Gostovic góljával egyre csökkentettük a hátrányt. Azonban
az „öreg”, Robledó kétszer villant és odalett az egyenlítés reménye. De ismét feljöttünk és Varga Marci

27. percben dobott találatával ismét csak egy volt a hátrányunk. (15:14)
A végjáték azonban a hazaiaknak sikerült, így a félidőben három gólos előnnyel mehettek pihenni.

A második játékrész elején hamar egyre csökkenthettük volna a házigazdák előnyét, de Ág gólja után
Hornyák hibázott, igaz Szöllősi hamar javított. (33.p. 18:17) Sajnos ez nem minket, hanem a Granollers
játékosait rázta fel és három perc alatt négyre hizlalták az előnyüket. György László időkérése után
kínaiból Sretenovic talált be, de jött Robledó. Tóth Misi állt be a kapuba, de a a különbség három és négy
között váltakozott oda. Sőt a 42. percben már hattal mentek (27:21) Újabb időkérés a füredi oldalon és
Andó állt vissza a gólvonalra. De míg mi eldurrogtattuk a lövéseinket, a garnollersiek a kapuba találtak. A
félidő közepén már héttel vezettek (28:21) Tíz perc alatt egy 10:4-et csináltak!

Gostovic 7. góljával öt perc után találtunk be a spanyol kapuba, de emberelőnyben nyolcra hízott a
hazaiak előnye (50.p. 31:23) Dicséretére a a csapatunknak, nem adtuk fel és az 57. percre Ág, majd Varga
második találataival ötre faragtuk a hátrányunkat. Erre még jött egy spanyol válasz, de a meccset Szöllősi,
Szmetán és Németh góljaival mi zártuk. Ezzel döntetlenre hoztuk a második játékrész, amire – tegyük
szívünkre a kezünket – az 50. percben nem sok esélyt adtunk volna.

A meccs hajrája és az első félidőben mutatott játék alapján nem lehet rossz a szánk íze. Azonban arra
esélyt se adtak a hazaiak, hogy szorosabbá tegyük az eredményt. Jobban használták ki a helyzeteiket,
jobban éltek a mi hibáinkkal és a meccs döntő szakaszában a kapuból is nagyobb támogatást kaptak.
Plusz volt egy Robledójuk a maga kilenc góljával és sok gólpasszával. Vannak tanulságai a meccsnek, de
ilyen játékkal a hazai riválisaink ellen esélyünk lehet. Erre kellenek, erre jók a nemzetközi sorozat
mérkőzések.

Nincs idő pihenni. Holnap délelőtt még egy kondi Granollersben, majd repülőre ül a társaság és
csütörtökön már a szombati lokálderbire készülnek
Góllövőink: Gostovic 8; Sretenovic 5; Szöllősi 4; Hornyák 3; Kemény, Varga, Ág 2-2; Németh, Szmetán,
Szűcs, Vajda 1-1.

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE