Sokszoros korosztályos válogatott kapusunk már tavaly óta a felnőtt keret tagja. Be is mutatkozott a csapatban. Természetesen alapveten az NB.I./B-ben játszó juniorok kapuját védte és – ha szükség volt rá – a az ifiknél is „besegített”. Mivel idén ezt már nem teheti, így a szükséges játékpercek miatt a szakvezetés megegyezet a szentmiklósiakkal, hogy kettős játékengedéllyel…
A több játéklehetőség miatt fiatal balszélsőnk kettős játékengedélyt kapott. Így lehetősége lesz megyei sportbarátaink, az ajkaiak NB.I./B-s csapatában is szerepelni amennyiben a játéknapok megengedik, illetve a füredi szakvezetés így dönt. Hajrá Bence!
Csak korosztályos csapatainknak lesznek meccsei ezen a héten. Az NB.I-ben válogatott hét jön. Jól jön ez a szünet csapatunknak, hogy összeszedjük az erőnket a következő nehéz sorozatra. Ebben lesz szegedi túra,majd a Fradit fogadjuk és utazunk Komlóra. Nekünk, szurkolóknak sem árt a szusszanás, mert ahogy a kalász elleni sikerhez, a továbbiakban is nagyon kell a…
Komoly hátrányból fordítva nyert a Balatonfüredi KSE vasárnap este a kézilabda NB I-ben. A hazaiak három másodperccel a vége előtt, kínai figurából szereztek győztes gólt a Budakalász ellen. BKSE-Budakalász 27-26 (11-16)Balatonfüred, 350 néző. V.: Hargitai, Markó.Balatonfüredi KSE: Andó – Hornyák P. 1, Kljun 2, SZÖLLŐSI B. 5, SZŰCS B. 6, VARGA M. 4, Bóka. Csere:…
A Budakalász lesz a Balatonfüredi KSE vendége vasárnap a kézilabda NB I-ben. A balatonfürediek egy sikerrel és két vereséggel kezdték a szezont: otthon megverték a Dabast, ám idegenben az Eger és legutóbb, a NEKA ellen alulmaradtak. Most újabb hazai meccs jön, amelyen mindenképpen bizonyítani kellene és szaporítani a pontok számát. Hasonló cipőben jár a Budakalász…
A hétvégén a La Liga második fordulójában Tomi csapata hazai pályán – az Ademar Leon elleni idegenbeli döntetlen után – győzelemmel mutatkozott be. A Morrazzo Cangas csapatát győzték le két góllal. Ezen a meccsen Tomi öt találattal járult hozzá a győzelemhez. Mint köztudott, kiváló fiatal jobbkezes lövőnk a 2022-es junior EB-n súlyosan megsérült. Nagy elszántsággal,…
Csütörtöktől vasárnapig öt füredi összecsapás vár csapatainkra és drukkereinkre. A két idősebb korosztályos csapatunk csütörtökön játszik az Eötvösben. Az akadémista csapatok is a kalásziakkal vetélkednek, akár a felnőttek. Bogláron döntetlen eredményt értek el, mivel a legfiatalabbak győztek, a legidősebbek döntetleneztek, míg a serdülők otthagyták a pontokat. Most hazai pályán minden pontot be kellene zsákolni. A…
Az első perceket leszámítva hátrányban játszott a Balatonfüredi KSE a NEKA otthonában szombaton. A vendégek kitartóan üldözték ellenfelüket és a hajrában közel voltak az egyenlítéshez, de pont nélkül maradtak a kézilabda NB I-ben. NEKA-BKSE 24-22 (14-13)Balatonboglár, 250 néző. V.: Fekete, Hajdu. HSA NEKA: DEMÉNYI, Mikler K. (kapusok), KOVÁCS G. 5 (2), Krakovszki 2, SISA 5…
Varga Mártonnal még augusztus közepén ültünk le beszélgetni, akit Szmetán Máté választott. Marci elmondja, hogy néz ki a meccsnapi rutinja, és mesél arról, hogy milyen volt a beilleszkedés folyamata a felnőtt csapatban.
Idegenben szerepel a kézilabda NB I-ben ezen a hétvégén a Balatonfüredi KSE. A HSA NEKA vendége lesz, azaz Balatonboglárra utazik a Balatonfüredi KSE szombaton a kézilabda élvonalban. A BKSE vereséggel kezdte a szezont, Egerben kapott ki, ezután hazai pályán javítani tudott, egy góllal jobbnak bizonyult a Dabasnál. Elég nyögvenyelős tehát eddig a fürediek idénye, ráadásul…
A héten a Déli partra mennek a csapataink. Az NB.II. kivételével minden csapatunk Balatonbogláron szerepel, a NEKA vendégeiként. Pénteken a korosztályosok kezdik a boglári vendégeskedést, majd szombaton követik őket Kemény Lacusék. Sótonyi László csapata idén is remek rajtot vett. Hazai pályán a Komló ellen, míg idegenben a kisebbik veszprémi csapat ellen sikerült begyűjteniük a pontokat.…
Alaposan megizzadt, de begyűjtötte a fontos bajnoki pontokat a Balatonfüredi KSE szombaton a kézilabda NB I-ben. BKSE-Dabas KC 31-30 (16-14)Balatonfüred, 300 néző. V.: Sándor, Szabó. Balatonfüredi KSE: Andó – Hornyák P., Kljun 5, Szűcs B. 1, Szretenovics 3, Varga M. 5, Bóka 5. Csere: Bősz (kapus), Gosztovics 2 (2), Szöllősi B. 5, Sikosek Pelko 1,…
Első hazai meccsére készül ebben a szezonban a Balatonfüredi KSE, amelynek rögtön egy csorbát kell kiküszöbölnie. Nem indult jól a Balaton-parti kézilabdázók idénye az új NB I-es szezonban, az alakulat múlt szombaton egy gólos vereséget szenvedett az újonc Eger vendégeként. A 26-25-ös végeredmény úgy alakult ki, hogy az 55. percben 21-24 állt az eredményjelzőn és…
Szerdától (szeptember 6.) 9:00 és 16:00 között átvehetők az egyesület irodájában. Szombaton a meccs előtt a normál pénztár mellett lesz egy külön bérlet pénztár, ahol szintén átvehetők az éves bérletek. A torlódás elkerülése miatt kérjük, hogy a szokásosnál korábban jöjjetek.
Szombaton a Szabadidő Központban lesz az első hazai bajnoki. A Dabas lesz a vendégünk. Az első hazai meccsen mindig elvárt a győzelem. Az újonc elleni fiaskó után ez már több, mint elvárás, ez becsületbeli ügy! A harmadik vonalban is rajtol a bajnokság. Az NB.II-ben a komáromiakat fogadjuk. A korosztályos bajnokik is mind Füreden lesznek. A…
Már a harmadik percben kiállították a füredi szélsőt. Kellemetlen vereségbe szaladt bele a Balatonfüredi KSE a kézilabda NB I nyitányán. Eger-BKSE 26 : 25 (10 : 13) Eger, 700 néző. V.: Sándor, Szikszay. QHB Eger: Ágoston, Marczika (kapusok), Kiss G., Tóvizi 1, Lezák 2 (1), Döme, Boros, Nastaj 4, Száva, Bajus, Tóth K. 4, Oliveria…
Bóka Bendegúzt választotta Szöllősi Balázs a következő interjú alanyunknak. Bendi – többek között – mesélt arról, hogy miként került a bal szélső posztjára, valamint a válogatott előtt álló nagy kihívásról.
Második alkalommal került megrendezésre az U13-as korosztály számra a Szabadidő Kupa Balatonfüreden. A csapatokat rengeteg szülő buzdította a lelelátóról. A torna végeredménye: 1. FTC2. Carbonex-Komló3. Telekom Veszprém4. Moyra-Budaörs5. Balatonfüredi KSE6. Georgikon Kézilabda DSE Különdíjak: Legjobb játékos: Gyenes Levente ( Carbonex -Komló)Legjobb kapus: Vereb Olivér( FTC)Gólkirály: Majer Bence (BKSE)Legjobb füredi játékos: Horváth Dominik Az eseményről készült…
Szeptember első hetében az NB.I-ben és a korosztályos bajnokságokban is elkezdődik a 2023/2024-es szezon. Sőt, ifistániknak egy Ajka elleni Magyar Kupa meccsel, már augusztus végén eldördül a startpisztoly. György László csapata az újonc Eger csarnokában kezdi a bajnoki meccsek sorozatát. Az egriek, egy év távollét után sikerre éhesen tértek vissza a bajnoki legfelsőbb osztályba. Lelkes…
Szombaton (augusztus 26.) 15:30-kor felkészülési mérkőzés játszunk a Pick Szeged csapata ellen. A mérkőzés a Szabadidőközpontban lesz. A belépés díjtalan!
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!