Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

György László: Tanultunk a Gyöngyös elleni fiaskóból

 

Vezetőedzőnk kijelentette: két ponttal szeretnék zárni a Csurgó elleni mérkőzést.

A legutóbbi fordulóban nem tudtunk megálljt parancsolni a gyöngyösiek győzelmi sorozatának. A vendégek az első félidőben öt, a második játékrészben hat góllal is elléptek, ami már behozhatatlannak bizonyult. Így a végén ha csak kettővel is, de alulmaradtunk.

Ugyanilyen arányú vereséget szenvedtünk aktuális ellenfelünktől, a Csurgótól is, igaz, ezt még novemberben idegenben. Azóta meglehetősen hullámzó a somogyiak játéka, utóbbi 10 mérkőzésükből ötöt győzelemmel, ugyanennyit vereséggel zártak.

Ennek ellenére az előkelő 5. helyről várják az összecsapást a vendégek, míg a mieink a 9. pozícióból okoznának meglepetést. Így nyilatkozott vezetőedzőnk, György László a mérkőzést megelőzően:

Hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok, mint a Gyöngyös ellen. A héten nagy hangsúlyt fektettünk a támadójátékra és a befejezésekre, bízom benne, hogy ez látszani fog majd. Tanultunk a Gyöngyös elleni fiaskóból, remélhetőleg ezt a mérkőzést 2 ponttal fogjuk zárni.”

2024. április 27. 18:00 | NB I 23. forduló | Balatonfüredi KSE – Csurgói KK | Balatonfüred, Szabadidő Központ

Hajrá, Füred!

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE