Félidei háromgólos előnyünket nem sikerült továbbnövelnünk a PLER ellen, sőt, a hajrában a vezetést is megszerezték a fővárosiak, de a végső pillanatokban a helyén volt játékosaink szíve és esze. Balatonfüredi KSE–PLER-Budapest 30-29 (15-12) Balatonfüred, 400 néző. Vezette: Bíró, Kiss. Balatonfüred: ANDÓ – Hornyák 3 (1), Rozman 2, Németh B. 3, SIMOTICS 6, SZÖLLŐSI 3, Bóka…
Megszakadt hét bajnoki mérkőzés óta tart veretlenségi sorozatunk az NB I idei utolsó fordulóján. A rangadónak indult mérkőzés első félidejének jelentős részében még jól kézilabdáztunk, de a folytatásban nem tudtunk lépést tartani a – végül tízgólos diadalt arató – győriekkel. Balatonfüredi KSE–ETO University Handball Team 27-37 (13-16) Balatonfüred, 500 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T.…
Hullámvasutak jellemezték a Balatonfüredi KSE csurgói vendégjátékát az NB I tizenkettedik fordulójában. Az első félidőben öt góllal is vezettünk, a második játékrészben aztán nekünk kellett háromgólos hátrányból visszakapaszkodni, majd a legvégén kétgólos előnyünket nem tudtuk két pontra váltani. Összességében igazságos döntetlen született. Remekül kezdődött a mérkőzés a mieink számára. A 11. percben 4-9-re elléptünk ellenfelünktől,…
Az első félidő közepén átvette a vezetést a Balatonfüredi KSE, ezután pedig már nem engedtek ki Kis Ákos legényei. A vége magabiztos, 11 gólos győzelem az Eger ellen. BALATONFÜREDI KSE–EGER 38–27 (20–14)Balatonfüred, Szabadidő Központ, 500 néző. V.: Hargitai G., Markó G.BKSE: Andó – Hornyák 7 (4), Rozman 4, Szmetán M. 1, Simotics 6, Varga 5,…
A végjáték ismét nagyon izgalmasra sikerült, de ezúttal egy gólt sikerült megőrizni az előnyünkből. Az első félidőben fej-fej mellett haladt egymás mellett a CYEB-Budakalász és a Balatonfüredi KSE. 0-2-es, majd 1-3-as vezetéssel kezdtünk, amire három hazai találat érkezett. Ezután visszavettük a kétgólos előnyt 7-9-nél és 9-11-nél is, de a szünetre a Budakalász vonulhatott egygólos előnnyel…
Inkább vesztett, mintsem nyert egy pontot a Balatonfüredi KSE a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen a bajnokság kilencedik fordulójában. A második félidő 18. percében öt góllal is vezetett már csapatunk, a hajrában azonban semmi nem jött össze a mieinknek. Nem kezdődött jól a mérkőzés a mieink számára. A 9. percben 5-1-re ellépett ellenfelünk, akiket a…
Hiába kezdtük jól a mérkőzést, a második félidőben átvette az irányítást a Komló a Magyar Kupa 3. fordulójában, ami azt jelenti, hogy véget ért számunkra az idei kupaszereplés. Fotó: Péter Szabó Zoltán Magyar Kupa 3. forduló: Carbonex-Komló – Balatonfüred 28:26 (11:14) Városi Sportközpont, Komló 500 néző V: Kui G., Kui T. Gólszerzők: Jerkovics 7, Borsos…
Az 55. percben még a vendég csapat vezetett egy góllal, de ezt követően faképnél hagytuk ellenfelünket egy 5-0-ás sorozattal, így győzelemmel örvendeztettük meg szurkolóinkat hazai pályán. FÉRFI KÉZILABDA NB I8. forduló Balatonfüredi KSE – Dabas KC 29-25 (16-13)Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss OlivérGólszerzők: Bóka 7, Hornyák 4, Rozman 4, Urbán-Patocskai 4, Szmetán 3, Varga 3, Klucsik 2, Kljun…
A szünetben még mi álltunk vesztésre a Tatabánya otthonában, de a második félidőben sikerült megfordítani a mérkőzést, és végül a sírból hozott vissza egy pontot a hazai csapat. MOL Tatabánya KC – Balatonfüredi KSE 26-26 (14-12)Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok, 2000 néző, vezette: Bócz L., Wiedemann V.MOL Tatabánya KC: Székely M. 1 – Rodríguez 3, Maras 5,…
„Rajt-cél győzelmet” arattunk baranyai riválisunk ellen. A vendégek ugyan helyenként megközelítettek bennünket, de a mérkőzés elején megszerzett vezetést egy pillanatra sem engedték ki a kezükből Szöllősi Balázsék. FÉRFI KÉZILABDA NB I6. forduló Balatonfüredi KSE – Carbonex-Komló 30-27 (15-11)Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth MártonGólszerzők: Urbán-Patocskai 5, Hornyák 4, Szmetán 4, Szöllősi 4, Bóka 3, Tadej 3, Sretenovic 2, Vasilev…
A szezon utolsó mérkőzésén 30:28-as sikert arattunk hazai pályán a PLER-Budapest ellen. Mivel a Ferencváros legyőzte a Dabast, egy helyet előreléptünk a tabellán, így végül a 8. helyen fejeztük be a bajnokságot. Balatonfüredi KSE-PLER 30-28 (16-12) Balatonfüred, 400 néző. V.: Bócz, Wiedemann. Balatonfüredi KSE: Bősz, Andó (kapusok), Kemény 6, Szretenovics, Varga M. 1, Bóka 3,…
Hiába kezdtük sokkal jobban a mérkőzést a Tatabányánál, a félidő végére utolértek bennünket a hazaiak, akik a második játékrészben magabiztos különbséggel növelték előnyüket. Mol Tatabánya KC – Balatonfüredi KSE 31-23 (16-14) Tatabánya, 2200 néző. V.: Altmár, Horváth. MOL Tatabánya KC: Bartucz, Székely (kapusok), Maras, Juhász 2, Topic 2, Eklemovic M., Ugalde 5, Pergel 7, Dissinger,…
A jó védekezésnek és kapusteljesítménynek, valamint Tadej Kljun 9 góljának köszönhetően itthon tartottuk a két pontot a Csurgó ellen. BKSE-Csurgói KK 25-22 (8-11) Balatonfüred, 300 néző. V.: Hargitai, Markó. Balatonfüredi KSE: Andó, Bősz (kapusok), Kemény 1, Szretenovics 6, Varga M. 2, Bóka 2, Szmetán M. 3, Németh B. 1, Szöllősi B. 1, Kljun 9 (3),…
Vezetőedzőnk kijelentette: két ponttal szeretnék zárni a Csurgó elleni mérkőzést. A legutóbbi fordulóban nem tudtunk megálljt parancsolni a gyöngyösiek győzelmi sorozatának. A vendégek az első félidőben öt, a második játékrészben hat góllal is elléptek, ami már behozhatatlannak bizonyult. Így a végén ha csak kettővel is, de alulmaradtunk. Ugyanilyen arányú vereséget szenvedtünk aktuális ellenfelünktől, a Csurgótól…
Első félidei ötgólos hátrányunkat még ledolgoztuk, de a második játékrészben mínusz hatról már csak egyetlen találatra tudtunk visszakapaszkodni a kiváló formában játszó gyöngyösiek ellen. A vége 24-26-os vendégsiker. Balatonfüredi KSE-Gyöngyös 24-26 (12-13)Balatonfüred, 400 néző. V.: Kiu G., Kiu T. Balatonfüredi KSE: Bősz, Andó (kapusok), Kemény 1, Kovács B., Szretenovics, Varga M. 7, Bóka 3, Szmetán…
Jól kezdte a mérkőzést csapatunk a Bajnokok Ligája Final Fourra pályázó Telekom Veszprém otthonában. 30 percig minimális volt a különbség a két együttes között, de a második játékrészben fokozatosan fölénk nőttek a hazaiak. Fotó: Fülöp Ildikó Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE 33-20 (14-12) Veszprém, 1340 néző. V.: Nagy, Túróczy. Telekom Veszprém: Jensen – VAJLUPAU 5 (4), Sandell…
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!