A második félidő derekán már könnyed győzelemnek igérkező mérkőzésből végül a végletekig kiélezett siker született a Budakalász ellen, de a legfontosabb, hogy ezért is ugyanúgy két pontot adnak.
A Budakalász elleni találkozót megelőzően már sejthettük, hogy nem lesz sétagalopp az összecsapás a tabella 12. helyezettje ellen. Egyrészt az elmúlt fordulók sem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, másrészt a kalásziak hazai pályán megmutatták, hogy nem adják ingyen senkinek sem a pontokat. Ha egy góllal is, de azért ősszel is sikerült kicsikarnunk a győzelmet, és most is erre készültünk.
A mérkőzés első negyedében fej-fej mellett haladtak a felek (7-7), de ezt követően sikerült egy négygólos előnyt kialakítanunk, amiből megnyugtató három maradt a félidőre (14-11).
14-12-es állásnál aggódhattak azok, akik látták a múlt heti, Gyöngyös elleni mérkőzést, hiszen ezúttal is kísértetiesen hasonlóan alakult az eredmény. Ugyanúgy 17-14-et is mutatott az eredményjelző, mint egy hete, ám ezúttal 21-16-ra is sikerült ellépnünk.
Csakhogy ezután emberhátrányban is felzárkóztak a vendégek, és egy 0-5-ös futással kiegyenlítettek. 21-21-nél is és 22-22-nél is döntetlenre állt a két csapat, de szerencsére a vezetést egy pillanatra sem adtuk ki a kezünkből, és ezúttal a végjátékban mi tudtunk újabb energiákat mozgósítani! (25-24)
Ha a vártnál szorosabban is, de rendkívül fontos győzelmet arattunk.
Szép volt, fiúk!
Balatonfüredi KSE–CYEB–Budakalász 25–24 (14–11)
Balatonfüred, 350 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.
BALATONFÜRED: Andó – URBÁN-PATOCSKAI 4 (3), Rozman 2, Szmetán M. 1, SIMOTICS 6, Varga M., BÓKA 2. Csere: DEMÉNYI (kapus), Szretenovics 2, NÉMETH B. 4, Szöllősi B. 2, Klucsik, Fekete G., Kljun 2. Edző: Kis Ákos
BUDAKALÁSZ: Váczi D. 1 – KOVÁCS D. 6 (1), Juric-Grgic 2 (1), JUHÁSZ Á. 6 (1), Tyiskov 1, Papp B., Szmetán P. Csere: Tóth M. (kapus), Fórizs, MIHALIN 5, Varga M., Tájok, Polcar, Takács P., Sinkovits 3, Dávid M. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–1. 11. p.: 4–6. 15. p.: 7–6. 20. p.: 9–7. 24. p.: 12–8. 28. p.: 14–10. 35. p.: 16–14. 42. p.: 21–16. 48. p.: 21–21. 55. p.: 24–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, 6/3
MESTERMÉRLEG
Kis Ákos: – Nagyon fontos két pontot szereztünk, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a Budakalász az életéért küzd. Szerencsére a Gyöngyös elleni hazai vereségünk után sikerült javítanunk. Nehéz mérkőzéseink vannak még hátra.
Csoknyai István: – Az első félidőben két jól védekező csapat küzdelmét láttuk. Fordulás után látványosabb gólok születtek, végén felcsillant a pontszerzés lehetősége, de sajnos hétmétereseket és ziccereket hibáztunk, így kikaptunk.
BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred
Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!
2012 - 2025 © BALATONFÜREDI KSE