Természetesen ezt a rangsort is kapusedzőnk, Szathmári János vezeti. Nehéz is lesz őt utolérnie bárkinek is, ő ráadásul füredi játékosként is meghívást kapott. Őt a legtöbb gólt elérő Kis Ákos, jelenlegi sportigazgatónk követi, majd ifistáink edzője, Török Lajos jön, megelőzve ügyvezető elnökünket, Bene Tamást és Zubjuk Igort. Kis Ákos és Bene Tamás is erősítette az…
Csapatunk 2007 óta tagja az első osztálynak. Azóta 20 olyan játékosunk volt, akit füredi játékosként szerepelt címeres mezben. Közülük két kapus, Szathmári János és Fazekas Nándor az összesített válogatottsági rangsor élvonalába tartoznak. Ők persze már sokszoros válogatottként érkeztek Füredre, de innen is tagjai lettek a nemzeti csapatnak. A ma is aktív válogatottak közül Bánhidi Bence…
A felnőtt férfi NB I-es OTP-Bank Pick Szeged irányítását a nyáron átvevő Kárpáti Krisztián helyett új vezetőedző irányítja majd az ifjúsági fiú kézilabda-válogatottat; a változással kapcsolatban az MKSZ sportszakmai igazgatóját, Juhász Istvánt kérdeztük. Május első felében vált hivatalossá, hogy a nyártól a következő egy évben Kárpáti Krisztián lesz a férfi kézilabda NB I-ben szereplő OTP-Bank…
A TÖBB ÚJONCCAL FELÁLLÓ MAGYAR VÁLOGATOTT, MAGABIZTOS TELJESÍTMÉNYT NYÚJTVA TIZENÖT GÓLLAL NYERT IDEGENBEN LITVÁNIA ELLEN A FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK ÖTÖDIK FORDULÓJÁBAN. LITVÁNIA-MAGYARORSZÁG 31-46 (14-22)Klaipeda, játékvezetők: M. Sa, V. Sa (portugálok).LITVÁNIA: Gurskis, Morkunas (kapusok), Antanavicius 3, Butkus, Dumcius 3, Jovaisas 4, Lapiniauskas, Malasinskas 7 (2), Palevicius 4, Petreikis 6, Rasakevicius, Simenas 1, Stankevicius 3, Starolis, Urvikis,…
A férfi kézilabda Válogatott két EB selejtező meccset vív. Csütörtökön 18 órai kezdettel Litvániában, míg vasárnap 18 órai kezdettel Georgia ellen Tatabányán lesz a találkozó. Mindkét meccset egyenesben közvetíti az M4 Sport csatorna. A vasárnapi meccsre itt lehet jegyet venni. Chema újoncokkal tűzdelt, „kísérleti” keretében három füredi kapott helyet: a svájciak ellen berobbanó ANDÓ Arián;…
Chema Rodriguez szövetségi kapitány egy jelentősen megfiatalított, mondhatni kisérleti keretet állított össze a litvánok és a grúzok elleni EB selejtezőre. Csapatunkból Arián, Bence és Huba kapott meghívót a Kapitánytól. GRATULÁLUNK! A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE AZ UTOLSÓ EB-SELEJTEZŐKREKapusok: Andó Arián (Balatonfüredi KSE), Nagy Martin (VfL Gummesbach – Németország), Palasics Kristóf (HSA NEKA)Jobbszélsők: Imre Bence (Ferencvárosi…
BÓKA Bendegúz, ANDÓ Arián és SZŰCS Bence meghívást kapott a Svájc elleni EB selejtezőre készülő válogatott keretbe. A válogatott Budaörsön készül a találkozókra, majd március 9-én Schaffhausenben, 12-én Tatabányán mérkőzik meg Svájccal. Március 9., csütörtök19.00, Schaffhausen: Svájc–MAGYARORSZÁG (Tv: DunaWorld) Március 12., vasárnap16.00, Tatabánya: MAGYARORSZÁG–Svájc (Tv: M4 Sport) A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETEKapusok: Székely Márton (MOL…
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!