Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Klubélet

 

Heti Program

A felkészülés második hetében már edzőmeccs is vár a fiúkra. Hétfőn kondival indul a heti program, majd este már labdás edzés következik. Kedden két edzés lesz, míg a szerda délelőtti munkát egy regenerációs program követi. Csütörtökön ismét két edzés lesz, majd a péntek délelőtti kondi, majd korai ebéd után buszra ülnek és irány Pest.Az első…

Tovább »

Elkezdtük a felkészülést

Szerdán a György László, Imre Vilmos edzőpáros vezetésével elkezdte csapatunk a felkészülést a tavaszi idényre. Szerdán a konditeremben indult a munka, majd csütörtöktől már a pályán folytatódik. Négy edzőmeccs szerepel a programban. Sorrendben a Fradi, a Csurgó, a PLER és a szlovén Celje lesz az ellenfél. Három válogatott játékosunk – Andó Arián, Bóka Bendegúz és…

Tovább »

Szűkítették az EB keretet

Chema Rodriguez a 20 fős keretébe Füredről ANDÓ Ariánt és BÓKA Bendegúzt hívta meg. A keretnek még négy egykori füredi a tagja: MÁTHÉ Dominik, BÁNHIDI Bence, SZITA Zoltán és LIGETVÁRI Patrik. A 35 fős széles keretben ott van SZŰCS Bence és HORNYÁK Péter is. Füredről tart az EB-re a szlovén csapattal Tadej KLJUN is.

Tovább »

TADEJ KLJUN

Az Európa Bajnokságra készülő szlovén keretbe meghívást kapott balkezes lövőnk. A szlovének december 26-án találkoznak és január 7-ig tart a felkészülésük. Ennek során Ausztriával, Montenegróval és Horvátországgal is megmérkőznek. Hajrá Tadej!

Tovább »

Már csak a fiatalokra várnak meccsek

A korosztályos bajnokságok utolsó fordulójában „házi” összecsapások lesznek. A BFKA veszprémi ágával mérkőzünk hazai pályákon. Mindegyik meccs nyílt, nem kell görcsölni, hanem felszabadulva, az egész őszi játék adta önbizalommal játszani. A legfiatalabbakra még vár egy összemérés, az U16-os akadémiai csapatok erőfelmérője Bogláron MÉRKŐZÉSEK:12.14. CSÜTÖRTÖK 14:00 U16 BFKAF.-BFKAV. FORRÁS12.14. CSÜTÖRTÖK 16:00 IFI BFKAF.-BFKAV. EÖTVÖS12.14. CSÜTÖRTÖK 18:00…

Tovább »

A félév zárása, a becsületünkért

A Telekom Veszprém ellen mindig egy kézilabda ünnepre készültünk, Mocsai Lajos szavaival egy lokálderbire. Olyan összecsapásra amikor nem pusztán a hazai bajnokság legjobbját, hanem Európa egyik élcsapatát fogadhatjuk. Idén talán nem csupán az egyik, hanem – reméljük nem kiabáljuk el – a legjobbat. Nyugodt lelkiismerettel, felszabadulva készültünk ezekre a meccsekre és volt hogy a bajusz…

Tovább »

Férfi keret az Európa-bajnokságra

ANDÓ Arián és BÓKA Bendegúz az EB-re készülő 25-ös keretben. HORNYÁK Péter és SZŰCS Bence az un. bő keret tagja Chema Roriguez kijelölte keretét a januári EB-re. A csapat javarészt a Magyarországon szereplő kézilabdázókkal kezdi meg a közös munkát december 12-én Telkiben, majd karácsony után csatlakozhat a kerethez a külföldön szereplők többsége. A válogatott január…

Tovább »

A héten csak a felnőtt bajnokságokban lesznek meccsek

Az NB.II-ben Füreden lesz találkozó, az NB.I-ben Pestre megyünk. Az NB.I-ben Kemény Lacusék az újonchoz látogatnak. Olyan újonchoz, akiknek dicső múltja van. Ha csak az elődökre gondolunk (Elektromos), akkor magyar bajnoki címek vannak a tarsolyban, de már a PLER néven futó csapat is a magyar bajnokság egyik meghatározó együttese volt. Számunkra szép emlék, hogy „kezdő”…

Tovább »

Csurgóra „költözünk”

Pénteken és szombaton füredi napok lesznek Csurgón. A szombati NB.I-es rangadó előtt az ifik és a serdülők is megmérkőznek egymással. A legfiatalabbak Győrben szerepelnek, míg az NB.II-ben Komárom az úti cél. Vagyis ezen a héten Füreden egyetlen meccs se lesz. Akadémistáink mind olyan csapatok vendégei lesznek, amelyek előtt állnak az aktuális tabellán. Azonban a meccsek…

Tovább »

Újra bajnokik

A válogatott hét után újra a bajnoki meccseké a terep. Az NB.II. kivételével idegenben szerepelünk és ez mindig embert próbáló. Kemény Lászlóék kemény sorozat előtt állnak. Az őszt három idegenbeli szerepléssel és a Tatabánya, valamint a Telekom Veszprém elleni hazaiakkal zárják. Ez a sorozat szombaton Gyöngyösön indul. Régi vetélytársunk eddig két ponttal szerzett kevesebbet nálunk,…

Tovább »

Valamennyi válogatottunk pályára lépett

Arián és Bendi tagja volt a lengyelek ellen kétszer is győztes magyar csapatnak, míg Tadejék egy győzelem mellett egy döntetlent értek el a szerbekkel szemben. Arián az első meccsen egy szűk negyedórára szállt be, míg a másodikon egy félidőt kapott. Mindkét alkalommal jó teljesítményt nyújtott. Bendi mind az első, mind a második meccsen megosztozott a…

Tovább »

VÁRI Márk

Mint már tudjuk a rossz hírt, a Pick Szeged U21 Ózd elleni NB.I/B-s meccsén súlyosan megsérült a szegedieknél játszó balkezes lövőnk. Kapura lövés közben a levegőben lökték, így nem tudta kontrollálni az esését és elszakadt a keresztszalagja. Chaten értük utol, hogy érdeklődjünk a hogyléte felől. A műtétet november 29-re tűzték ki a kezelő orvosai. Addig…

Tovább »

Kölcsönben játszók

A hétvégén Jánosi Tomi és Lovistyek Laci lépett pályára.A Szigetszentmiklós fölényesen nyert a Veszprém Kkft U21 csapata ellen – 41:29 (24:15) és már negyedikek a tabellán. Lovistyek Laci a félidők hajráiban szállt be és a meccs végén 3 lövést megfogva (25%) járult hozzá a magabiztos hazai sikerhez. A válogatott hét után Szegedre utaznak egy nehéz…

Tovább »

Válogatott hét

A héten minden korosztályban válogatottaké a terep. A Magyar Csapat – keretében Ariánnal és Bendivel – a heti program végén Szegeden és Békéscsabán a lengyelekkel mérkőzik. A szlovénok a szerbekkel mérkőznek kétszer és őket erősíti Tadej is. A magyar juniorok a horvátokkal játszanak. Lovistyek Laci lesz ott tőlünk. Az ifik párizsi tornán a hazaiakkal, a…

Tovább »

Junior válogatott

Sótonyi László kerete a válogatott héten Bogláron készül, majd 3-án és 4-én a horvátországi Prelogban a házigazdák juniorjaival mérkőznek meg. Balatonfüredről kapott meghívást. GRATULÁLUNK!

Tovább »

„Kis” veszprémi hét

Az NB.I-ben és a korosztályos bajnokságokban is a Veszprém Kkft (Éles Kise) lesz az ellenfél. Az összes találkozó Füreden lesz. Valamennyi meccsen az erőviszonyok felénk billennek. Azonban a két pontot akkor és ott, a pályán kell behúzni. A veszprémi csapatok nem fogják feladni, főleg nem a meccsek előtt. A pályán kell erre őket rábírni. A…

Tovább »

Válogatottak Füredről

November első hete a válogatottaké lesz. Balatonfüredről hárman kaptak meghívást. a magyar csapat szegedi felkészülési hetén vesz rész, melynek a végén – 4-én Szegeden, majd 5-én Békéscsabán – a lengyelekkel mérkőznek meg. a szlovén kerettel Ljubljanában lesz, majd Črnomeljében és Kočevjeben a szerbekkel játszanak felkészülési meccset. Magyarországon játszók közül Kljun mellett Bombač, Mačkovšek és Marguč…

Tovább »

Jánosi Tomival a Barca meccs után

Vasárnap Tomi csapata hazai pályán fogadta a Barcelonát. Ebből az alkalomból hívtuk fel hétfő este. Edzés után beszélgetünk. Egy ilyen vasárnapi rangadó után alig 24 órával milyen az edzés? – Természetesen könnyedebb, mint mondjuk egy szombati találkozó után. Saját súlyos erőnléti munka és nyújtások voltak, de én még ott maradtam egy kicsit kapura lővöldözni is.…

Tovább »

Komlón

A héten csak az NB.I-ben lesz mérkőzésünk. Akadémistáinknak minden bajnokságban szünetük lesz. Fiataljaink Komlón az elmúlt héten megmutatták az erejüket, amit most követnie kellene a nagyoknak. Egy átlagos menetben is nagy falat egy komlói fellépés, hiszen a hazaiak mellett ott van lelkes szurkoló gárda a teli hazai csarnokban, ami egy igazi oroszlán barlag. Most ehhez…

Tovább »

A Fradit várjuk

Újabb kemény meccs vár Kemény Lacusékra. Vasárnap tévés meccsen – 14:45-kor – Pásztor Pista csapatát fogadjuk. A Fradi már túl van a két hazai BL csapat elleni meccsén. Bár pontot nem szerzett, egyik meccsen sem játszott alárendelt szerepet, sőt a Szeged ellen végig pariban volt. A nyári felkészülési tornán saját szemünkkel is láthattuk, hogy ellenfelünk…

Tovább »

Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE