Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

RANGADÓ FÜREDEN

 

Igazi, virtigli rangadó vár szombaton 19 órától a füredi csarnokba kilátogatókra, illetve a mérkőzést az egyenes televíziós közvetítésben követőkre.

A bajnoki tabella harmadik helyére hajtó Tatabánya érkezik hozzánk, a tavalyi harmadikokhoz. Ellenfelünk az új szponzora beléptével jelentősen megerősítette a költségvetését és így a keretét. Tőlünk is el tudott csaábítani két válogatott játékost és rajtuk kívül is számos, nemzetközi porondon is ismert kézis érkezett a bányászokhoz. Ennek megfelelően haladnak kitűzött céljuk felé, de ez az út nem zökkenőmentes. Magabiztos győzelmek, a Veszprém és a Szeged izzasztása mellett bizony váratlan vereségek és izzadságos győzelmek szegélyezik ezt az utat. A Tatabányai kispadon – Pedro és Győri mellett – a vezetőedző, Tombor Csaba is jól ismeri a füredi pályát, hiszen hosszú időn keresztül volt csapatunk meghatározó játékosa, a füredi közönség kedvence.

Tavaly december elején Tatabányán nem lehetett a pályán Szöllősi Balázs és Deján Malinovic – Ők most is hiányozni fognak – de tizenegy mezőnyjátékossal így is sikerült nagyon szorossá tenni a meccset. A mérkőzés füredi hőse Milan Gostovic volt a maga 12 találatával. Most sem vagyunk a sérülteket tekintve jobb helyzetben, hiszen Balázs és Dejan mellett Milan is sérült, de vannak visszatérők is. Az ilyen rangadók – mint a decemberi találkozó is mutatja – mindig más hőfokúak és a pillanatnyi forma dönti el az eredményt. Ez akkor is igaz, ha a vendégek egy biztos papírforma győzelemmel, mi meg egy váratlan nagy pofonnal érkezünk a rangadóra.Ennek ellenére jó és szoros meccsre számítunk, olyan Európa Liga színvonalúra.

A korosztályos bajnokságokban is a tatabányaiakkal versenyzünk. Ősszel egy győzelem (U18) egy döntetlen (U16) és egy vereség (U20) volt a mérlegünk. Most mindhárom csapatunk a két pontért száll harcba.

Juniorjaink az Ózdiakat fogadják. Jó lenne visszavágni az őszi vereségért.

Az NB.II-ben megyei rangadó lesz. Palotára mennek a srácok. Ősszel a mostani házigazdák Füreden is győztek. Bravúr lenne a pontszerzésünk.

05.11. CSÜTÖRTÖK 16:00 IFI BFKA-TATAB. EÖTVÖS
05.11. CSÜTÖRTÖK 18:00 SERI BFKA-TATAB. EÖTVÖS
05.12. PÉNTEK 15:30 U16 BFKA-TATAB. LÓCZY
05.13. SZOMBAT 18:00 NBII VÁRPALOTA-BFKA VÁRPALOTA
05.13. SZOMBAT 19:00 NB I BKSE-TATAB. SZABADIDŐKÖZPONT
05.14. VASÁRNAP 16:00 NBI/B BFKA-ÓZD EÖTVÖS

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE