Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

NB.I./B

 

Az idei második vonal végeredménye nem sok örömmel tölthet el.

Hosszú évek után búcsúzni kényszerülünk, ráadásul utolsóként. Természetesen objektív okok sorakoznak e szerény eredmény mögött. Nekünk soha nem volt komplett junior gárdánk erre a bajnokságra, hanem visszajátszók és ifisták alkották a csapatot, ami azt jelentette, hogy sokszor egy edzés állt rendelkezésre az összecsiszolásra. Másrészt a játékosoknak több bajnoki versenyfutásra is koncentrálniuk kellett, hiszen egyeseknek az NB.I-ben is játéklehetőségük volt, míg másoknak a korosztályosokban is bizonyítaniuk kellett.

Ez, az eddig a két csoportos NB.I./B-ben elegendő volt, de a profi NB.I./B-ben már megugorhatatlannak bizonyult.

Főleg úgy, hogy két alapember – Jánosi és Szmetán – pótlása nem sikerült. Tomi keresztszalag szakadása miatt pár meccs kivételével egész szezonra kiesett, míg a felnőtt csapatot sújtó sérüléshullám miatt Máténak az EL-ben és az NB.I-ben kellett alapemberré előlépnie. (Amit fényesen teljesített is.) Sőt, örömünkre még ebből a szűk junior keretből is ketten – Vári Márk és Klucsik Máté – többször is a felnőtt keretben szerepelhetett. Máté az NB.I-ben, Márk az EL-ben gólt, gólokat is dobott. Határ Peti, akinek a hiányzók helyett hátára kellett volna vennie a társaságot, ezt nem tudta teljesíteni.

Győzelemmel kezdtek a fiúk és ősszel sikerült bravúr pontokat is begyűjteni, de már akkor is látszott, hogy ez kevés lesz. Hazai pályán is hullattuk a pontokat. Tavasz aztán sokáig vesszőfutásnak tűnt. Hiába játszottunk sokszor szoros meccseket, a véghajrában elbuktuk azokat. Tomi beszállása után sikerült pontokat gyűjteni, de ez már késő volt és a kézilabdában is igaz, egy fecske nem csinál nyarat.

Az utolsó meccsen, Salgótarjánban aztán az emelt fős búcsú se jött össze.

A házi góllövő listát Vári Márk vezeti 106 góllal 28 meccsből. Őt Kovács Bence követi 102/30; Klucsik Máté 91/29 és Tóth Levente 84/30 előtt. (Máté és Levente még ifjúsági korú.)

Az, hogy mennyire hiányzott Szmetán és Jánosi, az is mutatja, hogy Máté 12 meccsen dobott 70 góljával ötödik tudott lenni a listánkon és Tomi mindössze négy meccsen dobott 27 góljával éppen kicsúszott a legjobb tízből.

A nem fényes csapateredmény mellett ebből a junior gárdából már kiragyogott egy felnőtt szinten is alapemberré nőtt tehetség (Szmetán), egy Őt jövőre reményeink szerint követő (Jánosi) és a felnőtt keretbe szerződést kapó Kovács Bence, valamint a nálunk, vagy kölcsönben más NB.I-es csapatban bizonyítható Klucsik és Vári. De nem feledkeznék meg kiemelni az ifi válogatott kapusát, a szintén felnőtt kerettag Lovistyek Lacit. Bizonyított Fadhle Helmi, Orbán Benedek, a Hermann testvérek és az NB.II-ben is húzó ember Tősér Máté, vagy Török-Vida Zsombor.

Statisztikák

Most egy feladat van, higgadtan értékelni és megtervezni a srácokat legjobban szolgáló jövőt.

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE