Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Lovistyek Laci sikeresen túl van a gerincsérv műtéten!

 

A Balatonfüredi KSE fiatal kapusát, Lovistyek Lászlót kedden a Budai Egészségügyi Központban gerincsérvvel műtötték. A műtét szerencsére komplikáció nélkül zajlott le. Hálóőrünkkel telefonon beszélgettünk az operáció után.

Balatonfüredi KSE: Először is hogy érzed magad, hogy halad a felépülésed?

Lovistyek László: Még bent fekszem a kórházban, és egyelőre nem érzem magam erősnek. Még nem tudom pontosan, mikor térhetek vissza Füredre, egyelőre a felépülés folyamatának elején vagyok.

BKSE: Mikor tudtad meg, hogy műtétre lesz szükség?

L. L: Augusztus közepén derült ki, de már március vége, április eleje óta éreztem a panaszokat. Nyújtásnál éreztem a jobboldali farizmomat, hogy nem tudok teljesen ráhajolni a lábamra. Néhány gyakorlatot nem tudtam százszázalékosan csinálni, de a bajnokság hátralévő részét még végigjátszottam. Szathmári János kapusedzővel egyeztetve a nyári korosztályos Európa-bajnokság előtt elhatároztuk, hogy kiderítjük, mi is pontosan a probléma. Az MRI vizsgálat kimutatta a gerincsérvet. Dr. Bánk András három lehetőséget vázolt fel: 1. azonnali műtét, 2. műtét az EB után, 3. gyógytorna. Én a két hónapos gyógytornát választottam, de végül nem húzódott vissza a sérv, így a műtét elkerülhetetlen volt.

BKSE: Mit mondtak az orvosok, hogy sikerült a műtét?

L. L: Jól sikerült, szerencsére komplikáció nélkül. Elvileg ma vagy holnap haza is engednek.

BKSE: Mennyi időt jósolnak a teljes felépülésig?

L. L: Azt mondták, hogy 4-5 hónap lesz a teljes felépülés. Január végén, február elején már 100%-osan csatlakozhatok a csapathoz.

BKSE: Hol fogod folytatni a rehabilitációt?

L. L: A kórházban gyógytornászok fognak felügyelni, és az első 5-6 hétben egy előírt programot kell követnem. Utána visszatérek Füredre, ahol Nagy Virággal folytatom a gyógytornát.

BKSE: Mik a céljaid a szezonra nézve? Tervezed, hogy tavasszal pályára lépsz, vagy inkább a teljes felépülésre koncentrálsz?

L. L: A célom, hogy a tavaszi bajnokság hajrájában már pályára lépjek, és segítsek az NB I/B-s csapatnak. Ha szükség van rám a felnőttnél is, akkor ott is szeretnék helytállni, de elsősorban az NB I /-ben segítenék a fiataloknak.

BKSE: Jobbulást kívánunk, Laci, várunk vissza!

L. L: Köszönöm szépen!

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE