A Balatonfüredi KSE esélyesként várja a CYEB-Budakalász elleni holnapi hazai mérkőzést.
Csapatunkra a fenti mondat annak ellenére is igaz, hogy a legutóbbi fordulóban hazai pályán egygólos vereséget szenvedtünk a Gyöngyös együttesétől. Remélhetőleg továbblépett ezen a társaság és az új feladatra koncentrál.
Papíron egyszerűbbnek tűnik a holnapi feladat, de a hangsúly a papíron van, hiszen a Budakalász a 12. helyen szerénykedik a tabellán. Ennek ellenére senki sem lebecsülendő ebben a bajnokságban, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az ősszel is nagy nehézségek árán sikerült egy góllal győznünk korábbi vezetőedzőnk, Csoknyai István tanítványai otthonában.
A mieink a 6. helyről várják az összecsapást, de minden energiánkat mozgósítanunk kell, ha ezúttal itthon akarjuk tartani a pontokat.
Vezetőedzőnk, Kis Ákos így nyilatkozott honlapunknak a várakozásokról:
„Szeretnénk javítani az előző hazai mérkőzés után, ahol nagy csatában elveszítettünk két pontot. Bízom benne, hogy ezúttal a mi javunkra dől el a mérkőzés, és itthon tartjuk a pontokat.”
Érdekesség, hogy a mérkőzés kezdődobását a 400 méteren fedettpályás Európa-bajnok, a balatonfüredi Molnár Attila végzi el! Érdemes kilátogatni emiatt is!
2025. április 26. 18:00 | NB I 23. forduló | Balatonfüredi KSE – CYEB-Budakalász | Szabadidő Központ, Balatonfüred
Hajrá, Füred!
BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred
Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE
Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!
2012 - 2025 © BALATONFÜREDI KSE