Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

György László: reális esély van a győzelemre

 

Vezetőedzőnk, György László úgy véli, reális esélyünk lehet a győzelemre a tabella 3. helyezettjének otthonában is.

A legutóbbi fordulóban bravúros fordítást mutatott be csapatunk, amely a félidőben még háromgólos hátrányban volt a Csurgó ellen, de végül ugyanilyen arányú győzelmet aratott második félidei kitűnő játékának köszönhetően.

Aktuális ellenfelünk azonban még keményebb diónak ígérkezik, a MOL Tatabánya KC-t ugyanis csak a két „szupercsapat” előzi meg a tabellán. Az ősszel bár megszorongattuk riválisunkat, pontot nem sikerült szereznünk. Gólszegény mérkőzésen 21:22-re a Tatabánya nyerte az első felvonást.

A visszavágóra holnap délután idegenben kerül sor, aminek a 9. helyről vágnak neki a mieink. A mérkőzést megelőzően vezetőedzőnk, György László osztotta meg velünk gondolatait:

A héten is a támadójátékunkra fordítottuk a legtöbb energiát. Úgy ítéltük meg, hogy ebben van még lemaradásunk. Hatalmas elszántság, kitartás, küzdeni tudás kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk a Tatabánya elleni mérkőzésen, de ez nem lehetetlen! Reális esély van a győzelemre.”

2024. május 4. 14:45 | NB I 24. forduló | MOL Tatabánya KC – Balatonfüredi KSE | Tatabánya, Multifunkciós Csarnok

Közvetítés: M4 Sport

Hajrá, Füred!

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE