Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Elhunyt Dr. Csordás József

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után csapatorvosunk – aki 2008 óta látta el az orvosi teendőket a Balatonfüredi KSE-nél (egy év kihagyással 2010/2011-ben), valamint az akadémiánál is, annak 2020-as megalakulása óta – a hétvégén örök búcsút vett tőlünk.

Dr. Csordás József főorvos évtizedek óta szolgálta a magyar kézilabdát. A magyar kézilabda válogatott vezető orvosaként és a Veszprém csapatorvosaként eltöltött több tízéves munkája után állt 2008-ban a
balatonfüredi kézilabda szolgálatába.

Munkájával a felnőtt csapat játékosain túl a teljes füredi utánpótlás orvos-egészségügyi hátterét
szervezte. Rendszeres résztvevője volt az NB I-es és az utánpótlás bajnokságok hazai találkozóinak. Irányította és felügyelte az egyesület sportterápiás munkatársainak napi munkáját.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy napi 24 órában állt sportolóink rendelkezésére. Saját orvosi munkáján
túl megszervezte sportolóink más orvosi szakterületen szükséges vizsgálatait és felügyelete alatt tartotta
minden egyes sportolónk rehabilitációs munkáját.

Sikereink elválaszthatatlanok dr. Csordás József szakmai munkájától.

Őszinte részvétünk a családnak, és mindenkinek, aki közel állt hozzá!

Isten nyugosztaljon, Doki!

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE