Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

Beharangozó: Balatonfüredi KSE – NEKA

 

A K&H férfi liga idei utolsó hazai mérkőzésén a NEKA látogat Balatonfüredre.

Öt mérkőzés győzelmi sorozata szakadt meg a Balatonfüredi KSE-nek múlt héten az ETO University HT otthonában. A sérültek felépülése után elkapták a fonalat Kis Ákos tanítványai, Melnicsuk Viktor azonban betegség, Denis Vasilev pedig továbbra is sérülés miatt hiányzott Győrben, ami rányomta a bélyegét a csapat játékára.

Ezzel együtt is egy jó formát mutató Balatonfüredet láthattunk már hetek óta a pályán, amit reményeink szerint az év utolsó hazai mérkőzésére is át tud menteni a csapat az ellen a NEKA ellen, aki története során még sosem szerzett pontot ellenünk Füreden.

A két csapat jelenleg egymás mellett áll a 11. és 12. helyen áll a tabellán, a NEKA egy ponttal többet szerzett nálunk, igaz, két meccsel többet játszott.

A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Kis Ákos így nyilatkozott a várakozásokról:

– „Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. A novemberi időszakra szépen felépültek a játékosaink. Bár azóta is akadt néhány kisebb sérülés és betegség, bízunk benne, hogy egy erős, versenyképes csapattal fogadhatjuk a NEKA együttesét. Ellenfelünk rendkívül intenzív, gyors kézilabdát játszik, ezért kulcsfontosságú lesz, hogy hatvan percen át koncentráltan teljesítsünk. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor hiszem, hogy itthon tudjuk tartani a pontokat.

2025. december 6. 18:00 | NB I 12. forduló | Balatonfüredi KSE  – NEKA | Szabadidőközpont, Balatonfüred

Hajrá, Füred!

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2025 © BALATONFÜREDI KSE