Balatonfüredi KSE
facebook insta youtube

A déli part jön hozzánk

 

A válogatott hét után boglári napok jönnek Füreden. A korosztályos bajnokságokban és a felnőtt NB.I-ben egyaránt a boglári akadémistákat fogadjuk. Van mit köszörülni az őszi csorbákon.

A felnőtt második vonalban is Füreden lesz a meccs, a debreceni egyetemistákat fogadjuk. Egyedül az NB.II-ben kell utazni. Ott Győrben várják a fiúkat.

Kezdjük a felnőttel. Idén igencsak mutogatják az oroszlánkörmeiket Sótonyi László tanítványai. Pontszámban ugyanannyinál tartanak, mint a mieink, csak jobb gólkülönbségünkkel előzzük őket. Az oroszlánkörmöket a saját bőrünkön is érezhettük, hiszen a második játékrészben szinte végig vezettek ellenünk, sőt a véghajrába kétgólos előnnyel mentek be. Aztán Hornyák kettő és Kemény találataival fordítottunk, de egy időn túli hetessel visszavettek egy pontot tőlünk. Nálunk Vajda (6), Hornyák (5), Malinovic és Szöllősi (3-3) volt a legeredményesebb. Most Balázsra és Dejánra nem számíthatunk, miként Gostovic játéka is több mint kétséges.

Vagyis kemény meccs lesz, nehéz meccs, ami persze nem azt jelenti, hogy lemondunk a visszavágásról, sőt!

A meccs az eredeti kiírástól eltérően szombaton 18 órakor lesz Füreden.

Kis Ákos NB.I./B-s juniorjai vasárnap a DEAC csapatát fogadják. Ősszel – nem kis örömünkre – hatgólos sikert arattak a fiúk a civis városban. Most megelégednénk kevesebbel is, de ez rettentően nehéz lesz. A vendégeink sokkal előkelőbb helyen állnak,de mi bízunk a fiainkban, mert végre kell, hogy eredménye legyen a sok munkának.

Török Lajos NB.II-es csapata szintén vasárnap játszik. Győrben azonos erők csapnak majd össze. Ősszel Füreden döntetlen volt. Nem bánnánk egy ponttal többet most vasárnap. Nagyon stabil játék kell majd hozzá.

Korosztályos csapataink mind a bogláriak hasonlóalakulatait fogadják a héten.

Ősszel a két fiatalabb korosztály nagy pofonba szaladt bele Bogláron. Most választ kaphatunk arra, hogy mennyit fejlődtek az eltelt majd fél esztendőben. Az ifik kemény csatában maradtak csak alul. Ők biztosan szívesen vissza vágnának. Legyen úgy!

A mérkőzések:
Március 18. szombat 18:00 BKSE – NEKA (BszKK) NB. I

Március 19. vasárnap 16:00 BFKA U21 – DEAC (Eötvös) NB.I./B

Március 19. vasárnap 16:00 Győr U23 – BFKA U23 NBII

Március 16. csütörtök 16:00 BFKA U20 – NEKA U20 (Eötvös)

Március 16. csütörtök 18:00 BFKA U18 – NEKA U18 (Eötvös)

Március 17. péntek 15:30 BFKA U16 – NEKA U16 (Lóczy)

« Vissza
Hírek, információk
Elő követítések

BALATONFUREDI KSE | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: BKSE Balatonfüred

Kézilabda - Balatonfüred - Balatonfüredi KSE

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © BALATONFÜREDI KSE